Valamennyire ismerjük mind, hallottunk már ‘Facebook/Twitter verő’ terveiről, halmazszerű ismerősi köreiről és sokunknak az is világos, hogy tevékeny köze van a keresőoptimalizáláshoz: ez a Google +

A Google saját közösségi oldalaként és a Facebook legnagyobb vetélytársaként indult útjára még 2011 júniusában. A hozzá fűzött reményeket sajnos azóta sem váltotta be és habár sorozatosan fosztják meg funkcióitól, még most is sok gyakorlati, látogatottságserkentő eszközzel bír az arra fogékonyak számára.

5 pontban összeszedném, hogy miért fordíts figyelmet (ha csak minimálisat is) céged, márkád Google Plus-os jelenlétére.

1. Segíti a tartalomgyártó elsődleges célját

Beszélni ugyebár csak akkor éri meg, ha meg is hallgatják és ez az írott tartalmakra is igaz. Hiába szeretnénk hasznos tippekkel ellátni az ügyfelet, edukálni, tájékoztatni, ha nem juttatjuk el hozzájuk mondandónkat, akkor máshonnan fog informálódni.

Ebben óriási segítséget nyújthat a fekete bárányként kezelt Google+.

Hogy miért?

Mert a Google előnyben részesíti a keresési találatok között a saját közösségi felületén megosztott tartalmakat. Algoritmusai szinten azonnal leolvassák a megosztott bejegyzést és prioritásként kezelik azt az egyszerű blogok tartalmaival szemben.

Mindössze arra kell ügyelnünk, hogy ellássuk a megfelelő kulcsszavakkal a megosztott bejegyzést (a legbölcsebb, ha blog bejegyzésünk címét kapja a poszt is és kiegészítjük némi általunk fontosnak ítélt sorral is) és máris olyan keresési kifejezésekre jelenhetünk meg organikusan a keresési rangsor elején, amikre amúgy sokkal nehezebben, akár csak fizetett hirdetések árán tudnánk.

Nem csak a jobb helyezés miatt érheti meg Google+ profilunkon keresztül posztolni blogbejegyzéseinket, a megnövelt méret, a bejegyzés mellé megjelenő profilkép vagy akár  vállalkozásunk kattintható neve mind kellemesebb felhasználói élményt teremthetnek a kereső fél számára.

TechCrunch

A TechCrunch Google Plus-on megosztott bejegyzése a keresési találatok között

2. Számítanak a barátok

Minél több embert adsz hozzá Google+ köreidhez, illetve minél többen adnak hozzá Téged az Ő ismerősi köreikhez, annál kedvezőbb helyezéseket érhetsz el az ismerőseid által végrehajtott keresési találatok listájában. Szó sincs kéretlen spammelésről, a tartalomnak természetesen továbbra is relevánsnak kell lennie. Mindössze arról van szó, hogy ismerőseink számára könnyebben jelenhetünk meg organikusan.

Tipp ismerősök felvételéhez: adj hozzá mindenkit akikkel emailezel a Gmailen keresztül. Minden új kontakot és régit.

3. Töltsd ki tökéletesen profilod

Akár LinkedIn profilodat vagy rendszeresen frissített Önéletrajzodat, olyan gonddal és alapossággal töltsd ki Google+ személyes és üzleti oldaladat is.

Hiszed vagy sem, számítanak ezek az apróságok, hisz mind a Google algoritmusai, mind az érdeklődők kitérnek ezek ellenőrzésére egy-egy keresés során.

Ha a formalitások beállításával végeztél, szabd személyesre Google+ profiljaid URL-jeit is. Erről itt olvashatsz bővebben. Ne felejtsd el ezt a pár gyors lépést, a Google az URL-eket is figyeli a keresési rangsor összeállítása során.

4. A Gmail is segíthet

Több, mint 1 milliárd aktív felhasználóval rendelkezik a Google levelezője és ügyfeleid többsége is nagy valószínűséggel ezt a felületet használja.

Biztos már Te is észrevetted, hogy egy Google+ profillal rendelkező féllel való üzenetváltás során, kattintható minőségben megjelenik a levelezés során a másik profilképe és néhány személyes adata.

Itt visszaköszönhet a profil kitöltöttségének állapota, ugyanis sok esetben itt ellenőriznek le minket az érdeklődők.

5. Lépj be a Google+ közösségeibe

Rengeteg nyilvános közösség, csoport üzemel aktívan a mai napig Google Plus-on. Mivel a szakma krémje fontosnak fogja tartani, hogy minden felületen elérhető legyen, ezért őket itt tudod a legkevesebb zavaró zaj mellett megszólítani.

Kommunikálj, ossz meg tartalmat és építs közösséget. Akik megtalálhatók az ilyen csoportokban, azok már tényleg komolyan is gondolják annak a célját, rendeltetését és hálásak lesznek érte, ha Te is közéjük tartozol majd ebben a “mozgalmukban”.

Szerintem

Véleményem szerint nem kell túllihegni a Google Plus-os jelenlétet. Nincs feltétlen szükség külön tartalom gyártására és állandó menedzselést, optimalizálást sem igényel a felület.

Elég egyszer gondosan és igényesen felépíteni az itteni jelenlétedet és ezt követően pedig már csak arra figyelni, hogy minden tartalmad kapjon itt is lehetőséget a megjelenésre.

Forrás: blog.bufferapp.com