Két újdonság a Facebook háza tájáról!
2015/12/07
instagram
10+1 instagram poszt típus
2015/12/15
Mutasd mind

Miért nyissunk az Instagram felé?

instagram

instagram

Habár a vállalkozások kis százaléka hirdet  csak rajta, az Instagram változásokra készül, melyek a hirdetések serkentésére irányulnak. Nemrég bejelentettek egy üzleti-partneri programot, és folyamatosan dolgoznak rajta, hogy gondtalanul, könnyedén lehessen hirdetési kampányokat indítani rajta. E mellett két új frissítés is változtat majd a hirdetők, hirdetni vágyók munkáján. Az egyik, hogy limitálva lesz a karakterek száma a címadásnál, a másik pedig, hogy egyszerre több fiókot is tudunk majd kezelni, anélkül hogy ki-be kelljen jelentkeznünk.

Ezek apró dolgoknak tűnhetnek, de nagyban befolyásolják a vállalkozások hirdetési mikéntjét az Instagram-on, tehát egyre inkább érdemesebb nyitni ezen közösségi média oldal  felé. Azonban mint minden egyéb ilyen hirdetési felületen, itt sem érdemes háttértudás nélkül belevágni a dolgokba, hiszen a hirdetési büdzsénkkel játszunk.

Miért érdemes tehát nyitnunk az Instagram felé?

1) Az Instagram hirdetések újak

Sose becsüljük alá az újdonság erejét. Sokan már azért is rákattinthatnak kreatívunkra, mert még nem találkoztak Instagram hirdetéssel. Teljes újdonságként hat az emberekre, nem veszik tolakodó reklámnak. Persze ez véletlen kattintásokat is eredményezhet, ezért alapvetően a vélemények megoszlanak arról, hogy érdemes-e egyből meglovagolnunk az első hullámot. Azonban az újdonság ereje elmúlik majd és szerintünk pár kósza kattintót teljesen megér az, hogy az elsők között legyünk, és ha jól célzunk, a véletlen kattintó úgyis a célcsoportunkból kerül ki!

2) Az Instagram hirdetések nagyok

Az Instagramnak, mint alkalmazásnak, az egyik “versenyelőnye” az egyszerűségében rejlik. Csak egy nagy négyzet alakú kép a másik után. Amíg a sok egyéb közösségi oldal azzal küzd, hogyan tudjon minél több funkciót rakni a hírfolyamába, anélkül, hogy rontsa a felhasználói élményt, az Instagram egyszerű és minimalista maradt. A hirdetések észrevétlenül úsznak be, szinte ugyanúgy néznek ki, mint a többi bejegyzés, azzal a különbséggel, hogy nincsen kronológiai megjelölés a jobb felső sarokban, és látható egy kis “Hirdetés” felirat. Azon fogyasztóknak, akiknek túl szembetűnőek voltak az egyéb reklámok, ezek pozitívabban hathatnak.

insta-hirdetes-goodif

3) Az Instagram hirdetések magasabb minőségűek

Az eddigi magas átkattintási arányoknak az oka könnyen lehet az, hogy csak néhány nagyobb márka hirdetett az Instagramon, és ezek, lévén nívós cégek, a hirdetéseik is magas minőségűek, és egyben népszerűek is. Ez azonban nem a mi malmunkra hajtja a vizet, nem lehet “igénytelen” kreatívokkal megjelenni, de szerintünk ez nem is baj. Ilyen friss, nyers adatokból azonban elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy az Instagram hirdetések jobban teljesítenek mint a Facebook hirdetések.

Egy hátránya a Facebook hirdetésekkel szemben, hogy a 10 hirdetési célból, csak 3 elérhető az Instagram hirdetések esetében: Webkonverziók, Videomegtekintések és Alkalmazástelepítések. Ez kicsit korlátozza a rugalmasságot, ezért jól célzott, hatékony kampányokat kell készítenünk, ha más célunk van a hirdetéssel.

Azonban van egy hatalmas előnye az Instagramnak, a Facebookkal és a többi közösségi média hirdetési platformmal szemben. Méghozzá az hogy vonzza a fiatalokat, a különböző népcsoportokat (ez persze inkább Amerikában érdekes), és a tehetősebbeket. Tehát azon cégek akiknek célcsoportjához hozzárendelhetők ezen demográfiai jellemzők,  most rendkívül költséghatékony eszközt kapnak a kezükbe. Továbbá nem kell a cégek közösségi média megjelenésének a trendek után kullognia, az Instagrammal felzárkózhatnak.

Mindezek mellett az Instagram nem is olyan kicsi mint gondolnánk, közel 200 millió felhasználót számlál, kezd felzárkózni a Twitterhez, és a használói jóval elkötelezettebbek az igényes tartalom és letisztult felület miatt. Mindenképpen megéri minél előbb bekapcsolódni a trendbe, ha iparágunk számára megfelelő eszköz.

Kép forrása: Flickr | José Moutinho
Forrás: socialmediatoday.com, pewinternet.org