Megosztás!

Gyakorlatilag erre az egy dologra épül a közösségi média. Megosztani minden általunk fontosnak vélt pillanatot és persze megosztani azokat a tartalmakat, amiket nem mi éltünk át, de szimpatizálunk velük vagy csak egyszerűen fontosnak tartjuk ismerőseink számára is megmutatni.

Nincs nagyobb win-win szituáció az online világban, mint mikor egy nagyszerű tartalmat, sokan továbbosztanak. Ez jó egyrészről a tartalmat előállítónak, másrészről az azt felhasználó is bizonyára nem véletlenül találta megosztásra méltónak az adott képet, videót vagy bejegyzést.

Minden, (értsd.: MINDEN) közösségi oldalnak az a célja, hogy folyamatosan tartalmat osszunk meg rajta, ezért ha csak tehetik, segítik ebben a felhasználókat. Minden felületen vannak a tartalomgyártók, akik leginkább saját tartalmakat osztanak meg és vannak azok akik ezen tartalmakat osztják újra. Éppen ezért furcsa az Instagramtól, hogy nincs szoftveresen az alkalmazásba épített lehetőségünk arra, hogy újraosszuk, “ripostoljuk” más tartalmait.

Ettől még persze az igény megmarad, és amíg nem érkezik a megoldást nyújtó várva várt frissítés, az alábbi módszerekhez folyamodhatunk:

Külső alkalmazás igénybevétele

Ha egy alkalmazás hiányt szenved egy bizonyos funkcióban, akkor biztosak lehetünk benne, hogy annak pótlásán már dolgozik egy fejlesztő.

Ahogy a videók vágásához, fényképeink szerkesztéséhez, úgy az újramegosztáshoz is rengeteg alkalmazás készült. A teljesség igénye nélkül itt is kettő: az InstaRipost, valamint a Repost for Instagram.

Az alkalmazások nem túl sokoldalúak és persze tele vannak reklámmal, de a célnak megfelelnek. A kép aljában (vagy ahol szeretnénk) természetesen egy helyes kis ikon és a forrás fogja jelezni, hogy nem saját tartalomról van szó.

A jó öreg screenshot + forrásmegjelölés!

Ha nincs ínyedre a fenti verzió, akkor az egyszerűbb, ám macerásabb utat tudom javasolni. Ha tetszik a kép, egyszerűen készíts róla egy screenshotot és oszd meg újra. Figyelj viszont arra, hogy megjelöld az eredeti forrást a képhez tartozó leírásban!

Ehhez nem kell mást tenned, mint az eredeti feltöltő fiókjának a nevét egy ‘@’ után begépelned. A korrektség jegyében erről nem szabad megfeledkezni!

Forrás.: www.digitaltrends.com